Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Kiemelt

Mégis kerül feleletnek-való :)

Erre nekem is van sztorim.

Amikor-

ti. ugyanazon a napon voltunk hivatalosak egy esküvőre meg egy születésnapra, nem mellékesen gr.Teleki Kálmán és családjának ünneplésére, és egy időben kellett volna mindkét helyen- egy vendéglőben meg a kastélykertben is megjelenni, egyik helyen lakodalomhoz illő, másik helyen a meghívó értelmében lezser öltözetben, de ugye mi egy időben csak egy helyen vagyunk képesek ott lenni, így előbb a lakodalomba mentünk, majd, némi dilemmázás után, hogy tényleg tiszteletünket kell tenni odaát is, de onnan aztán vissza a lakodalomba, szóval átöltözésre esélyünk sincs, s bár a lakodalmi egy teljesen klasszikus kisruha volt, mégis lezsernek nem volt mondható, ezért éppen úgy lett, ahogy előre megmondtam, hogy megjegyzik majd,

arról volt szó, hogy lezserül, tiszteletesúr...

tehát akkor,

amikor besétáltunk a belső udvarra, s kiszemeltük a helyieket, de oda azért még nem jutottunk el, mert előbb meg-megálltunk az ünnepeltekkel meg a család régebben látott tagjaiva…

Legújabb bejegyzések

ez a lelki zsarolás

Gondolkodtam,

Egy pillanatnyi emlékezés...

S mire elmerengnék

Több

Egészen egyszerű

Egyetértek

Nahát

Létezik,

Már megint